Álmatlanság

Egész éjjel alig aludtunk valamit. Álom és ébrenlét határán egyensúlyoztunk, és gyakrabban billentünk az utóbbi felé. Szultán reggel jött rá, hogy mi okozta a problémát. Bejött a telihold a szobába. Egész éjjel besütött az ablakon, a rácsosan leengedett redőny nem igazán állta útját.

Összevissza álmodtam mindenfélét, de reggel semmire nem emlékeztem, csak arra, hogy mennyire elfáradtam a sok tennivaló közepette.

Korábban nem hittem el, ha valaki azt mondta, hogy a holdtól alszik nyugtalanul. Most már kezdem érteni, mire gondoltak az emberek. (Meglehet most kellett volna tennünk a gyermekáldásért, midőn a Telihold a nászágyra süt.)

Persze most leragadnak a szemeim, minden tagomat külön-külön fáradtnak, nehézkesnek érzem. Az éjszakai álmatlanságot már-már törvényszerűen követi a nappali álomkór. Alig várom, hogy véget érjen a nap. Munka után kincses- és könyvesboltba megyünk Szultánnal. Remélem, ma jó hangulatban lesz. A munkahelyén ma jelentik be hivatalosan az előléptetését. Már vagy egy hete feldobott hangulatban van, ő azóta tudja. Sokat küzdött, keményen megdolgozott ezért.

A múlt héten volt kötelező pszichológiai felmérésen is. A pszichológus azt mondta, hogy ilyen eredményeket magasabban kvalifikált emberek szoktak produkálni. A személyzetis (HR manager) pedig azt mondta, hogy ez most egy nagyon jó állomás a felfelé ívelő pályáján, egy következő lépcsőfok.
Hogy csapongnak a gondolataim! Nem erősségem egyszerre egyfelé koncentrálni.