Párom

Rendkívüli és különleges ember. Már csak azért is annak kell lennie, mert sikerült elnyernie legmélyebb bizalmamat. Sokan látják úgy, hogy túlsággal is megbízom az emberekben, de ez tényleg csak látszat. Valójában igen keveseknek vagyok a teljességig kiadni magam. Jelmezek garmadája áll készen az agyamban arra az esetre, ha valakivel beszélgetésbe, hétköznapinál közelebbi kontaktusba kell bonyolódnom. De ez most nem rólam szól, hanem arról, aki nem hiába kopogott be a csigaházba.

Először is bohókás. Teljesen dinka. Okos, éles elméjű. Emellett egy nagy gyerek, aki szeret játszani. Filmeket, zenét, kirándulást kedveli. A természetet, növényeket, állatokat szereti. Lehet vele tudományos témákról beszélgetni, de nem áll tőle távol a spiritualitás témaköre sem. Velem együtt szereti a mesét, fantasy-t, sci-fit.

És kérem ő olyan pasi, akinek lelke van. Sőt! LELKE van.

Meg humora. És mostanra más a keserűséget is maga mögött hagyta, már tud önmagán is nevetni. Ezt kérem nehéz ám megtanulni, a saját példámon is láttam. Ehhez jellem kell!

Na jó, egy kicsit hólyag. De nagyon édesen csinálja! Mindig megnevettet vele. És ambiciózus. De legalább tehetséges és rátermett is.

Olyan hirtelen jöttünk össze, hogy mindenki futó lángolásnak gondolta. Hát ez hosszútávfutó, mert tart kb. 5 éve, és már arról is meggyőzött, legnagyobb ellenállásom dacára, hogy engem meg kell gyűrűznie. És már a trónutódláson dolgozunk. Igaz, trón nincs, de van egy kényelmes karosszékünk.

Kell őt valamilyen néven emlegetni, de a valódi nevét nem szívesen írnám ki, máshol sem tettem. Legyen ő itt Szultán.

Amikor találkoztunk, a spirituális világképe eléggé kifordított volt. Mivel az volt számára a leginkább elérhető, keresztény alapokon nyugvó kifordított volt. Bár igazi keresztény neveltetést soha nem kapott, a családja vallásmentes lévén, azért a kor és az országos környezet rányomta a bélyegét. Úgy gondolta, hogy van isten és ördög, és bizony a földkerekség minden területén, legfőképp a keresztény egyházakban az ördögöt imádják.

Amikor összejöttünk, sokat beszélgettünk ilyen témákról. Néhány tévképzetét helyreraktam, mert pl. Baal istenséget az ördög egyik megtestesülésének avagy főparancsnokának gondolta.

Végül kiderült, hogy velem együtt meglehetősen individualista, már ami a gondolat és hit szabadságát illeti. A természethit hozzá is közel áll, de mégis más, mint én. Őt jobban vonzzák az átkok, a nekromancia, a hasonló, számomra sötétséges dolgok. Konszenzusra azóta sem jutottunk, de ez nem zavar senkit.

Amiben még különleges, az egy olyan képessége, amit kissé irigylek. Gyermekkorában képes volt anyukájának görcsös fájdalmait enyhíteni. Olyasféle koncentrációs technikát használt ehhez, mint amit az agykontrollban is tanítanak. A végére rettenetesen kimerült. Nemrég mondta a boszi, akivel megismerkedtünk, hogy valószínűleg nem gyógyít, hanem elveszi, elnyeli a betegséget. Ez is egy technika, csak a mi létsíkunkon szerintem nem túl egészséges. De erről majd még tájékozódom.

Amikor összejöttünk, úgy gondolta, hogy ezt a képességét kinőtte a kamaszkorral. Néhány helyen utána olvasott, és úgy találta, hogy a gyerekeknél gyakori az efféle misztikus, spirituális képesség (energiaérzékelés, auralátás, gyógyítás, telepátia, stb.), ami aztán a serdülés során megszűnik, eltűnik. Ezt a gondolatmenetet furcsálltam, mert hát ugyebár az agykontrollban ugyanezt felnőtt emberek megtanulják, akkor nem lehet törvényszerű a múlása. Sokat gondolkodtam rajta, mígnem ráleltem a megoldásra. A gyermeki én tisztasága teszi lehetővé ezen képességek kibontakozását. Mert a gyermek nem olyan káoszos lelkű, mint a taposómalomba börtönzött felnőtt, mint az az ember, aki az információk özönében elveszett. A gyermek még tisztán, kételyek nélkül tud valamilyen lenni. A gyógyítás útja nála pl. a szeretet volt. A szeretetet a kisgyermekek képesek árasztani magukból, de a kamaszkori lélekbolydulás során éppen ez az, ami elvész. Zaklatottan keresik útjukat, és a hormonális változások miatt az igényeik is megváltoznak, nem tudják olyan tisztán szeretni a környezetükben élőket s önmagukat, mint korábban. Jó esetben a serdülés sikerrel zárul, a zaklatott lélek kisimul, az egyéniség újra meghatározódik, és a fiatal képessé válik újra meglelni a saját harmóniáját. Ha valaki azt gondolja, hogy a „különleges képességei” eddigre elmúltak, akkor nem is próbálkozik velük. Szultán is így volt ezzel. Amikor találkoztunk rendkívül zaklatott volt a közeli múltja miatt, sokat gyűlölködött. Ekkoriban kezdtem el győzködni arról, hogy a képességek nem múlhatnak el végleg a kamaszkorral, nincs ilyen törvényszerűség. Végül akkor hitte el, amikor az én fájdalmaimat kellett enyhíteni. Sikerrel vette az akadályt. Mert a gyógyítás útja a szeretet, és újra képessé vált igazán szeretni, nem csak mímelni a szeretetet.

Azóta autodidakta módon fejlődött tovább ebben, más szeretteinek, barátainak is enyhítette bajait. Nem esik túlzásba, nem pénzért csinálja, csakis segítő szándékból. A dolog természetéből adódik, hogy csakis így működőképes.

Bár nem foglalkozott spirituális témákkal behatóbban, amíg nem találkoztunk, gyakorlatilag sokkal közelebb állt hozzá, mint én. Nekem csak tudásom van erről, elméleteim, gondolataim. Neki tapasztalata. E téren rengeteget adtunk egymásnak. Ő kapott tőlem bizonyosságot, erőt, szeretést, s én kaptam tőle az elképzelésre megerősítést, és talán meggyőződést.

Távol áll tőlem, hogy (isten)hivő legyek, már csak ezért sem tartom magam wicca-nak, az ő esetében mégis képes vagyok azt érezni, hogy számomra megtestesíti a Pánt, az Agancsos Istent, az istenpár férfias oldalát.