Magos a rutafa...

Már talán van annak egy éve is, ha nem több, hogy egy fórumon belebotlottam egy belinkelt videóba. Rólam tudni kell, hogy nem rajongok a népzenéért, nagyon hangulat kell hozzá, hogy elviseljem. A felvételen Herczku Ágnes, Szalóki Ági és Bognár Szilvia énekeltek népdalokat. Aki belinkelte a fórumra a videót, angyaloknak titulálta őket. Akkor ezt a gondolatot nem vette be a gyomrom, mostanság már nagyon is értem. A rövidke felvétel második felében Herczku Ágnes énekelt egy dalt Magyar Ilonáról, akinek selyem sár a haja, koszorúja gyöngy...

Magam sem sejtettem, hogy mennyire a hatása alá kerültem.

Akkor gyorsan rákeresgéltem erre a három nőre, mimindent énekelnek, kik ők, egy kicsit megismerkedtem a művészetükkel. Aztán meg is feledkeztem róluk, amíg véletlenül rá nem találtam a Naplegenda című műsorra, amit Herczku Ágnes férje, Nikola Parov alkotott, és amiben Herczku Ágnes énekel. Érdemes rákeresni a youtube-on, csodálatos alkotás. Leginkább Michael Flatley nagyszabású műsoraihoz tudom hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy a Naplegenda a mi csodálatosan gazdag kultúránkban gyökerezik. A zene, a tánc mind-mind tele van népi elemekkel, de egy a mai embernek is befogadható modern showműsorba oltva. Pengeélen táncolva alkották, de sikerült megtalálni azt a finom egyensúlyt, ami műalkotássá emeli a darabot, s ami nem silányítja le a hozzá felhasznált népies motívumokat, hanem közelebb viszi azokat a mai emberhez.

Tegnap este egyedül voltam otthon, és akkor újra eszembe ötlött a dallam... "haján felül gyöngy, koszorúja gyöngy" Gyorsan rákerestem, és meghatottan hallgattam.

Természetesen, mivel nem foglalkozom alapvetően a néphagyományokkal, a régi magyar szimbólumokkal, a dalnak egy szavát sem értettem. Az imént ezért rákerestem a dalszövegre, és több oldalon is találtam rá utalást, mi több, nem csak magára a dalra, hanem történetére is. Abszolut nem aktuális most, ugyanis a nyári napfordulóhoz kapcsolódik, de valamiért annyira magával ragadott, hogy muszáj most írnom róla.

A helyben a világ - Törökbálint oldalon a következő szöveget találtam:

A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos"  Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el.

János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén.

Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög- szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a  nyelveken szólt eleinkhez.)

Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források  is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.

A szentiváni tűzgyújtás és a hozzá kapcsolódó énekek elsősorban az év leghosszabb napját ünnepelték. Örömtűz volt tehát, fényt megtartó mágikus céllal, de gyógyító hatást is tulajdonítottak neki. A máglyát a szokásos tűzrevalón kívül illatos virágokból és gyógynövényekből rakták.

Mivel János a kereszteletlenül meghalt gyermekek égi pártfogója, gyümölcsöt is szórtak a tűzbe, táplálékul a kis halottak lelkének, de a tűzben sült almát orvosságnak, gyermekóvó szernek is tekintették. A tűz körül elfogyasztott cseresznye pedig - a néphit szerint - a gyermekáldást segítette elő. (Ez a képzetkör azzal az ősi hiedelemmel kapcsolatos, hogy a lelkek a napfordulókor megnyílt tejútkapukon közlekednek ide-oda.)

Az ünnep fénypontja, a tűzugrás is analógiás mágia volt elsősorban. Azt célozta, hogy a Nap mindig olyan magasra „ugorjék", mint e napon. Az ilyenkor szokásos „ugróénekek" legismertebbje, a Magos a rutafa kezdetű népdal is utal a művelet kozmológiai jelentésére, lévén a „rutafa" a mesék, mítoszok „napútján" álló világfa, a Tejút maga.

Magos a rutafa, ága elágazik,
Selyem sár haja, Magyar Ilona,
Haján felül gyöngy, koszorúja gyöngy.

Még a tengeren is, által hajladozik,
Selyem sár haja, Magyar Ilona,
Haján felül gyöngy, koszorúja gyöngy.

Eleink ugyanis tisztában voltak azzal, hogy az idők folyamán a napfordulói főkör alá befordult a Tejút; a Nap már nem a májusi ünnepi ciklus idején, hanem a Szent Iván körüli időszakban keresztezi a Tejutat.
Ennek a fölismerésnek tulajdonítható, hogy sok helyen szakítottak a májusfa-állítás hagyományával, pontosabban már nem május l-jén vagy később, pünkösdkor, hanem Szent Iván napján állítottak „májusfát". Ez a szokás Svédországban; hozzánk legközelebb a brassói szászok koronafa-állításaként ismert.

NYÍRÓ JÓZSEF leírásából tudjuk, hogy a tejútvilágfa és a Nap nyárközépi együttállásáról tudott a székelység is, annak rendje-módja szerint meg is ünnepelte.

Hasonló értelműek az Európa-szerte ilyenkor dívó egyéb szokások: fáklyagyújtás, tűzcsóválás, tüzes karikák hajigálása a magasba. A tűzugrásnak tisztító és termekénységfokozó hatást tulajdonítottak, és jósoltak belőle az ugráló leányok férjhezmenetelére nézve is, kivel ugrik párban, ki előtt ér földet stb. A mátkálásnak, komázásnak nevezett, tűzugráshoz kapcsolódó szentiváni játékoknak féktelenebb formái is éltek egykoron. Ilyeténképpen az ünnep a májusi férjhezmenési és közösülési tilalmak, a „szexuális böjt" feloldása volt.

Az ünnep előestéjén koszorút kötöttek, és a házra akasztották, hogy tűzvész ellen védjen. Üszköt hordtak a káposztásba a hernyók elleni védekezésből, megfüstölték a forrásokat és kutakat, hogy a kígyók sárkányok mérgétől megtisztuljanak.

Napfordulóhoz illő szokások ezek is, hiszen a hiedelmek férgei, sárkányai a telet, a sötétséget jelképezik, ők a fénynek, a Napnak ellenségei, elrablói, rabtartói, földi tüzek okozói.

- Jankovocs Marcell: Jelképkalendárium -

Ezen a ponton felragyogott a fény. (Tudjátok, mint a rajzfilmekben, amikor a kis villanykörte megjelenik a figura felett.) Hát ezért nem megy ki a fejemből a dalocska, mert bizony ennek komoly pogány, természetközeli vonatkozásai vannak. Ez további keresésre indított, s megtaláltam a MAGunk.hu oldalán azt a szöveget, amelyből a következőkben idézgetek.

Következetesen két Boldogasszonyt hangsúlyoz hagyományunk: Nagy- és Kisboldogasszonyát, kit Kisasszony-nak is hívtak, ünnepe Kisasszony napja máig is. De addig, amíg az átvevő római katholicizmus nem tudott mit kezdeni a magyarság két boldogasszonyával, a Nagy- és Kis-Boldogasszonnyal, addig ősmagyar imádságaink minden kétséget kizáróan ősmagyar hagyomány erejével elevenítik meg e két Boldogasszonyt. A katholikus hit Máriája “Isten anyja” szerepét tölti be, s csak igen ködös, Biblián kívüli hagyomány emlékezik arra, hogy Mária anyja Anna volt, aki e hitrendszerben más szerepet nem is kapott annak jeleként, hogy nem ismerték ezen átvett Anna igazi jelentőségét. Anna neve viszont megőrizte a magyar anya és anyag szóval való kapcsolatát.

A magyarok Anyja, Nagyboldogasszonya a világteremtés Ősanyja. Ő szülte időtlen idők vajúdásával a teremtett világot, naprendszereket, napokat, bolygókat, a világ anyagi részét, s ezzel együtt első és egyetlen, egyetemes egyszülött fiát, a fény szárnyán érkező Életet. A szűz születés és Istenfiúság ténye a világ születésének pillanatától kezdve él. Az Élettel vette kezdetét a földi élet teremtésének csodája. Az Élet e földi képviselője szép Napunk, kit népünk a szeretet számtalan nevével illet. Szép Isten, Teremtő Isten, Boldog Isten. Ezen túl őseink a maguk nyelvének és jelképrendszerének megfelelő néven szólították: az ősmagyar törzs Magornak, a palócok Bélának, az avar törzs Báránynak. Magor és Kisboldogasszonyunk, Tündér Ilonánk e földi életet hozták létre. Ilona anyánk nevének összetevői az Élet és anya (Il+ona) fogalmakat hordozza. Kisboldogasszonyunk a Föld megszemélyesítője: selyemsár haja a napsugár és érett búzamezők színe, szeme az Ég kékje, pántlikája, a bába-bukra néven említett északi fény piros-fehér-zöld lobogása.

Immáron a dal több rejtélye is megfejtésre került. Magyar Ilona  a Kisboldogasszony, a Föld megszemélyesítője, a földi élet szülőanyja, míg a Nagyboldogasszony a teljes mindenségé, a világ ősanyja. Magyar Ilona selyem sár haja a napsugár, az érett búzamezők színe. Ha nem tudom, hogy a természeti szimbolikában kell keresni, akkor rá nem jövök, de így, innét nézve milyen egyértelmű! És ott van a "magos rutafa" amely nem egyéb, mint a világfa. A világfa, életfa, égig érő fa nagyon sok kultúrában megjelenik, egyrészről az ismert világ leképezéseként, másrészről az anyagi és a anyagon túli világ összekötőjeként. A régi magyar kultúrában három szintje volt a világfának, a földmélyi vagy alvilágot, a földi és a mennyei világot kötötte össze. A legtöbb helyen a világfa valamilyen módon a közlekedésre is szolgált ezen világok között, ezt a népmesék nagyon szépen megőrizték nekünk. A wikipédia a következőket írja a világfáról:

"A világfa a magyar népi hitvilágnak is fontos része, ágai között van a Nap és a Hold. A hit szerint csak a táltos tudja, merre van, és csak kiválasztott személy mászhat fel rá. A magyar népművészetnek is egyik legismertebb motívuma, például pásztorok szarusótartóit, szarutégelyeit díszíti. Van olyan változata is, amely szerint madár ül a csúcsán.

A világfa a világszerte ismert elképzelés (lásd pl.: Yggdrasil), a napos-holdas képzet azonban az uráli, az altaji és a paleoázsiai népek sajátossága, a samanisztikus világkép része. A sámánhit szerint az ősök valamikor régen fent jártak az égben. Ezt a gondolatot őrizheti Tejút szavunk is.

A világfa gyakran a világhegyen áll, gyökerei a pokolba nyúlnak és ezt a helyet gyakran népesítik be kígyók, békák, férgek. Töve, a középső világ az emberek lakhelye, koronája a felső világ. Gyakran ülnek rajta madarak – sólyom, sas, turul – amelyek a lelkeket is jelképezhetik."

Bevallom, régebbóta van egy kulcstartóm, ami az anarcsi életfát (hajfonatkorong) ábrázolja, pedig ugyebár annyira nem vagyok oda a  népművészetért, pl. egy hímzett terítőt nem tudnék elképzelni a lakásomban. Van, mert kaptam ajándékba, jól eldugtam a szekrény mélyére.

No de haladjunk tovább! mit tudunk még Kisboldogasszonyunkról, Magyar Ilonáról?

Addig, amíg Nagyboldogasszonyunk mindvégig a Világmindenség Anyja, addig Kisboldogasszonyunk a Föld lelke. Az előbbit Annaként tisztelte minden magyari törzs, az utóbbit viszont minden törzs saját hit- és nyelvszerkezete szerinti névvel illette. Ilyen Kisasszony név például a palóc Vilona, az avar Virona, a marmar Mária, a pannon Panna, a szemere törzs Temiséje. Más-más néven szólították Földanyánkat, de mindig tudták, kiről van szó. Addig, amíg Nagyasszonyunk, Nagyboldogasszonyunk Anna a Mindenség anyja, addig a sok néven ismert Kisasszony Földanyánk. Bobula Ida Boldogasszonyunkkal kapcsolatos tanulmánya szerint hazánkban sokkal több Mária ünnep van, mint bárhol a keresztény világban. Ezen Mária ünnepek között megemlítette a Gyümölcsoltó, s a Sarlós Boldogasszonyok ünnepeit, s ezek a nevek is Kisasszonyunkkal kapcsolatosak.

Köztudomású, hogy a kereszténység rátelepült azokra az ünnepekre, hiedelmekre, amelyeket elpusztítani, megszüntetni nem tudott. Ennek a nagy előnye, hogy bármennyire is elterjedt, valahol mindig megőrizte az eredeti kutlúrákat. Lehet, hogy nálunk minden Boldogasszonyból Máriát csinált, de a magyar valahogy mégis tudja, hogy van a Földanya, meg a Világanya.

Arany Istenünk gyermekeiként fénylényekként érkeztünk valaha erre a földre, mielőtt a Csallóköz megszületett volna, mondja Ipolyi csallóközi gyűjtése. Később, amikor az elgonoszodott emberiség a boldogság eme szigetét földi aranya miatt el akarta foglalni, fény-őseink először Erdélybe, majd égi honukba mentek vissza. Képviselőket hagytak maguk után, hogy segítsék, gyógyítsák, jóra tanítsák az embereket. E fénylényektől, tündérektől származtunk mi, magyarok, saját hagyományaink szerint. Regéink szerint onnan lehet megismerni azt, hogy Tündér Ilona gyermekei vagyunk, hogy többet jelent nekünk a Duna partján növő árvalányhaj – mely a menekülő tündérek elhullatott hajszálaiból eredt – a homokjában levő csillogó aranynál.

A már anyagibbá váló testünket Magor Napisten, s Tündér Ilona földanyánk ajándékának tudták őseink, s önmagukat magyaroknak nevezték, ami embert jelent.

Ünnepeink is őrzik e nász emlékét, s így lesz Tündér Ilonából Magyar Ilona:

A tavaszi napforduló Tündér Ilonánk Magorral való nászának ünnepe, s ezután már Magyar Ilonaként tisztelték.

Ahogy a nagypapám szokott köszönni:
Áldás, békesség!Csak szemezgettem a belinkelt oldalról, érdemes végigolvasni a cikket. Én már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy ami nem hagy nyugodni, azzal foglalkozni kell, mert mondanivalója van számomra. Mint mondottam vala, éppen nem aktuális a téma, de ha egyszer most jutottam hozzá, hát most kell leírni. :)