Ez történik az agyban meditáció közben

Érdekes cikket találtam az origo oldalán:

A meditációról azt tartják, hogy számos egészségügyi probléma megoldásában segíthet: támogathatja a rákkal folytatott küzdelmet, segítséget nyújthat a pikkelysömör megelőzésében, sőt a dohányzásról történő leszokásban is. Egy új kutatás szerint ennek hátterében az áll, hogy a gyakorlott meditálók ki tudják kapcsolni az agy bizonyos területeit.

A Yale Egyetem kutatói által végzett vizsgálat szerint a rendszeresen meditálók képesek arra, hogy a gondolatok elkalandozásáért vagy egyes idegrendszeri rendellenességekért (például a skizofréniáért vagy autizmusért) felelős agyterületeket "kiiktassák". A Proceedings of the National Academy of Sciences legújabb számában megjelent tanulmány szerzője kiemelte, hogy a meditáció működési elvének megértése közelebb vihet számos betegség megértéséhez.

A meditáció segít megelőzni az Alzheimer-kórt is?

A Yale kutatói funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat (fMRI) segítségével vizsgálták tapasztalt és kezdő meditálók agyát három különféle meditációs gyakorlat során. Azt látták, hogy a gyakorlott meditálók az alkalmazott meditációs technikától függetlenül csökkenteni tudták az agy úgynevezett alaphálózatának (DMN, default mode network) aktivitását, amely többek között a gondolatok elkalandozásáért, a koncentrációhiányért, a nyugtalanságért és hiperaktivitásért is felelős, illetve jellegzetes változásokat mutat Alzheimer-kóros betegekben.

A sokat meditálóknál több figyelem jut a pillanatnak, mint az énnek

A felvételek azt mutatták: amikor az agyi alaphálózat aktív volt, az önmegfigyeléssel és önellenőrzéssel összefüggésbe hozható agyterületeket a gyakorlott meditálók aktiválni tudták, viszont a kezdők nem. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a meditáció során a résztvevők folyamatosan ellenőrzik és elnyomják a saját magukkal kapcsolatos ("én") gondolatokat és a figyelmük elkalandozását. A fent leírt jelenség akkor is tapasztalható volt, amikor nyugalmi állapotban voltak és nem meditáltak: ez arra utalhat, hogy a meditálók egyfajta új alapállapotot építenek fel, amelyben több figyelem jut a pillanatnak, mint az énnek.

A meditáció évezredek óta segít abban, hogy e képesség birtokosai az adott pillanatra koncentráljanak és kisöpörjék agyukból a zavaró gondolatokat - mondta a kutatás vezetője. Számos lelki betegség hátterében az áll, hogy a páciens saját gondolatainak rabja. A meditáció révén érthetővé és kezelhetővé válnak az agy kifinomult működési mechanizmusai - tette hozzá.

Érdekes, hogy oly sok év után az orvostudomány újra felfedezi az ősi módszereket, és a hétköznapokban is újra létjogosultsághoz jutnak. Hiába, a modern világ se tud máshonnan táplálkozni, csak az ősök tudásából. :)

Forrás:
http://www.origo.hu/egeszseg/20111122-ez-tortenik-az-agyban-meditacio-kozben.html

Permakultúra

Gyermekkoromban, egy ismeretterjesztő filmben láttam olyan mezőgazdasági módszert, amelyben egymás mellett olyan növényeket neveltek, amelyek jó hatással voltak egymásra, vonzották egymás beporzóit, űzték egymás kártevőit, árnyékot vagy éppen kellő fényt biztosítottak a szomszédságukban növőknek, szóval úgy együttműködtek, mint egy természetes erdő lakóközössége.

Mostanában, a környezetvédelemmel, tudatos élettel kapcsolatos keresgéléseim során ismét összefutottam ezzel az érdekes technikával, és most már azt is tudom, hogy a neve permakultúra. Az elnevezés a Permanent Agriculture kifejezésből származik.

"A permakultúra alapgondolatát az ausztál Bill Mollison, és David Holmgren publikálták az 1970-es években. Az a meggyőződés sarkallta őket, hogy ha az emberi társadalom továbbra is ilyen mértékben folytatja a Föld tartalékainak fölélését, akkor el fogja pusztítani az élővilágot, és önmagát is. A permakultúra megoldásként a természetben zajló ökológiai folyamatok minél teljesebb érvényesítését javasolja az ember élőhelyén, és szükségletei megtermelése során. Hangsúlyozza az fogyasztás drasztikus csökkentésének, az energiamegtakarításnak, és a természetből való "házi" energianyerés különféle módozatainak fontosságát.

Az 1980-as években permakultúrás kísérleti projektek, szövetségek alakulnak világszerte vidéken, és nagyvárosokban a legkülönbözőbb természeti körülmények között. Bebizonyosodott, hogy a permakultúrás gondolkodás elvei megvalósíthatóak a legkülönbözőbb körülmények között a félsivatagtól a folyódeltáig a trópusoktól a hideg klímáig. Meg lehet vele eleveníteni erodált, lepusztított területeket, Indiában, oázist lehet varázsolni egy időszaki vízfolyás medréből Afrikában, lakhatóvá lehet tenni mocsaras folyódeltákat Vietnamban. Új életreményt, közösséget és egészséges élelmet lehet teremteni nagyvárosi lecsúszott egzisztenciájú embereknek. A permakultúra világmozgalommá vált, permakultúra szövetségek, közösségek, ökofalvak alakultak világszerte, így Európában is.

A permakultúra egy határozott etikai követelményrendszert állít fel, amely minden, a jövőért felelősen gondolkodó ember cselekedeteit kell, hogy irányítsa.
Ezt a következő pontokban foglalhatjuk össze:
A Föld(bioszféra)védelme
Ki-ki gondolkodjon el, hogyan tudna életén, gazdálkodásán, fogyasztási szokásain úgy változtatni, hogy élete során közvetve-közvetlenül kevésbé károsítsa a természetet. Hogyan tudja jobbá tenni a környezetében a haszon-és vadon élő lények életét.

Az emberek védelme
Hogyan tudjuk jobbá emberibbé tenni a környezetünkben élő emberek életét. Mit tehetünk a helyi és globális társadalmi igazságtalanságok enyhítésére? Támogassuk egymást abban, hogy életmódunkat olymódon változtassuk meg, hogy az ne ártson magunknak, és a világnak. Fejlesztjük a kommunikációs készségünket, olyan közösségeket hozunk létre amelyek valódi emberi igényeket elégítenek ki, biztosítva mindenki számára az értelmes munkát, és a pihenést.
A javak igazságos elosztása
Ez egyrészt azt jelenti, hogy tudomásul vesszük, hogy a Föld javai nem végtelenek. Nemet kell mondanunk a bennünk élő szerzési vágynak. Tudomásul kell vennünk, hogy a nyugati fogyasztói társadalmak fenntarthatatlanok. Csökkenteni kell fogyasztásunkat, nem az anyagi javak tesznek boldoggá. Osszuk meg a fölöslegeinket egymással. Ez lehet egy közösségen belüli "csere-bere" kapcsolat. De nem csak anyagi dolgokat cserélhetünk egymással, cserealap lehet a tudás, információ, valamely szakértelem. Pl:" Én megcsinálom a tetődet, te megtanítasz számítógépezni" Ennek az elvnek legfejlettebb megvalósítói a LETS-ek (helyi gazdasági-kereskedelmi rendszerek -magyar megfogalmazásban "szívességbankok"."

Lelken símogató gondolat, hogy így is meg lehet termelni az élelmünket, kevéssé terhére válva a természeti környezetünknek, mi több, élhető környezetet létrehozva saját magunk és eljövendő utódaink számára.

Ez a videó nagyon szépen összeszedi, hogy miért is van létjogosultsága a permakultúrának manapság világszerte. Egy profi természetfilmes készítette, amikor visszatért gyermekkorának helyszínére, hogy átvegye édesapjától a farmjuk művelését, és szembetalálta magát azzal a problémával, hogy a farmgazdálkodás jelenlegi formái olyannyira függnek a kőolajszármazékoktól, hogy rövidesen teljességgel fenntarthatatlanná válnak. A film elég hosszú, de érdemes végignézni. Engem teljesen magával ragadott.

Források:
http://www.permakultura.hu/
http://tudatoslet.hu/

Yule-képek

Itt a nagy Yule-boncolgatás közepette olyan szép képeket találtam, hogy muszáj szentelni nekik egy bejegyzést.

Hát nem csodálatosak?! :-D

Yule-koszorú

Az ünnep jelképe a Yule-tuskó, de arra nem mindenütt van lehetőség, hogy egy egész tuskót égessünk el. Ennek több kiváltási módja is van. De előbb nézzük meg a Yule-tuskó szerepét az ünnepben:

A Yule-tuskó égetéséhez tölgyfatuskó és tûzhely kell. A tuskónak nagyon száraznak kell lennie. Feldíszíthetõ: piros textil- vagy papírszalagokkal (jól éghetõ legyen), száraz magyallevelekkel, természetes száraz anyagokkal. Az egyik családtag elmondja a tuskó hagyományát, valaki elmeséli a Tölgykirály és Magyalkirály meséjét. Lehetőleg minden fényt oltsunk el. A család kis ideig üldögél a sötétben. Csendben elmélkednek a szoláris év váltakozásain. Mindenki végiggondolja az elmúlt évet, a "rosszakat" is, semmi sem "rossz", hanem kihívás, amibõl tanulni lehetett. Aztán megggyújtják a tuskót. Amikor égni kezd, minden családtag rádob egy-egy gallyat, és elbúcsúzik az óévtõl. Mindenki eldobja bánatait, a múlt fájdalmait, a rossz szokásokat, és köszönetet is mondunk mindenért, ami volt. Amikor már jól ég, koncentráljunk az új évre és a lehetőségek erejére. Aztán mindenki tölgyfagallyakat vagy makkot dob a tűzbe, ez reprezentálja az előttünk álló évet és reményt, megoldást idéz problémáinkra. Aztán együtt énekel a család. Hagyjuk leégni a tuskót, csak kicsi maradjon belõle. Ősi hagyomány szerint őrizzük meg a hamut és a maradék tuskót, jövőre azzal gyújtsuk meg az új Yule-tuskót.
Hagyományosan kőris, tiszafa, vagy nyírfa tuskója. Tüze az örök, elpusztíthatatlan fény szimbóluma, a fény újjászületésének segítője, ami táplál és melegít minket. A hagyomány szerint a gazda saját földjéről kell származnia, vagy lehet kapott ajándék, ám venni sohasem szabad. A Tizenkét Éjszaka mindegyikén tizenkét órán keresztül ég a kandallóban, vagy első éjjel ég, a többi napon és éjszakán át parázslik. Feldíszítik, akárcsak a karácsonyfát: örökzöld ágakkal, magyallal beborítják. Meglocsolhatják sörrel, almaborral. Mindig eltesznek egy darab tuskót, a következő évben azzal gyújtják meg az új Yule-tüzet, az örök, megszakíthatatlan körforgás értelmében.

Tehát a tuskó hordozza az újjászülető fényt, azaz a tüzet. Mivel nem mindenkinek van lehetősége az otthonában tuskót gyújtogatni, és egyéb nagyformátumú piromán tevékenységre, a tuskót a következő módon ki lehet váltani:

Kisebb tölgy- vagy fenyőág egyik végét ellapítjuk, három lyukat fúrunk bele, ezek lesznek a gyertyatartók. Ideállítunk három gyertyát, színeik: piros, fehér, zöld (évszakok), zöld, arany, fekete (a Napisten), vagy fehér, piros és fekete (a Nagy Istennő színei). Díszítsük fel örökzöldekkel, piros- és aranyszálakkal, rózsabimbóval, szegfűszeggel, végül hintsük be liszttel.

Ugyanez a szimbolikája a Yule-koszorúnak:

Gyűjtsük össze a hozzávalókat, együtt készítsük el, örökzöldekből, díszítsük fel szépen. Körülállhatjuk, tudjuk, hogy a Természet ciklusainak szimbóluma; jusson eszünkbe róla Yule és Jul (a tiszafa), ami kereket jelent. Helye az ajtón kívül vagy benn a falon, vagy a nappali asztalának közepén legyen. A koszorún négy gyertya, középen egy, ez a szellemet vagy a Napgyermeket szimbolizálja.

A gyertyák színei:

sárga - levegõ

piros - tűz

kék - víz

zöld - föld

Egyébként bármelyik négy szín jó, amit te az elemekhez tudsz rendelni.

A Napgyermek színe lehet fehér, bíbor vagy arany.

A gyertyagyújtás sorrendje:

1. Észak ~ Föld ~ megtermékenyülés

2. Kelet ~ levegő ~ elme

3. Dél ~ vér ~ tűz

4. Nyugat ~ víz ~ magzatvíz

5. Az Istengyermek ~ a Lélek

Ha vége az ünnepi időszaknak, adjuk vissza a Természetnek, vagy tegyük el a nyári napfordulóig, és akkor égessük el az örömtûzben.

források:
http://web.tvnetwork.hu/vidaa/wic/yule/
http://amarantakreativ.blogspot.com/2008/12/yule-avagy-kelta-tli-napfordul.html
http://annwn.vndv.com/

Nyakunkon a karácsony

Anyukám szavajárása, hogy "nyakunkon a karácsony", s ezt előszeretettel sütögeti el már akár június közepén is.

De most már én is kezdem érezni, hogy nyakunkon a Yule, és nem kezdtem el rákészülni, se testben, se lélekben.

Következzék először egy kis összefoglalás, mi fán terem a Yule.

"Műveltebbek" kapásból tudják ugyebár, hogy a Yule-fán. Lássuk tehát a Yule ünnep körülírását, szimbolikáját.

A Yule a téli napforduló ünnepe. A legtöbb helyen azt írják, hogy az időpontja december 21., korrektebb helyeken hozzáteszik, hogy "vagy akörül". Az idén december 22-én lesz a napforduló. A pogány ünnepeket előestén szokás ünnepelni, ezért az ünnep idális időpontja az idei évben december 21. (Ezen a linken megtekinthetők az egész évre vonatkozó csillagászati információk. Nem célja a belinkelt oldalnak, hogy a pogány vallásokat lássák el adatokkal, de attól még nekünk nagyon jól jön.)

Tehát a napforduló. Mit is jelent ez egy pogánynak, aki hisz az istenpárban? Ez a fény újjászületésének ünnepe. Idáig az éjszakák egyre nagyobb részben uralták az időnket, de ez a leghosszabb éj, innen már rövidülnek, míg a nappalok egyre hosszabbak lesznek, a fény újra átveszi az uralmat, a Nap visszatér.

Mivel a boszorkányszombatok az Isten és az Istennő kapcsolatának természeti megjelenéseit tükrözik, tartozik hozzá egy kis szimbolikus történet is.: Az Istennő világra hozza az Istent, az Ígéret Gyermekét, aki újjászületik a visszatérő Nappal. A szerelem, a béke és a pozitív energiák időszaka; ilyenkor együtt örvendezik az egész család vagy a baráti kör. A legtöbb pogány hagyomány szerint a Nap képviseli az istenség Férfi-aspektusát, míg a Hold vagy a Föld az istenség Női aspektusát. Az Isten/Nap halála, és újjászületése a Téli Napforduló idején a régi napév halálát és az új születését jelképezi.

A régi embereknek fontos volt Yule ünnepe, mert ilyenkor az Isten újjászületését köszöntik, hogy visszahozza magával a nappali világosságot, a meleget. Yule a legnagyobb sötétség ideje, és a legrövidebb nap az évben. A régi emberek úgy gondolták, hogy a természet erőit kell kérni ilyenkor, hogy a napokat hosszabbítsák meg, és rövidebbek legyenek az éjszakák. A wiccák néha azelőtt ünneplik meg, hogy feljönne a nap, majd végignézik a napfelkeltét odaillő befejezésként fáradozásaiknak.

Egy másik, de mégis ide tartozó legendakör szerint az év sötétedő és világosodó szakaszait két király, a Magyalkirály és a Tölgykirály képviselik. Yulekor a Tölgy király (a gyarapodó év ura), aki csatában legyőzi a Magyal királyt (a fogyó év urát). (Ugyanez a harc fordított eredménnyel Litha ünnepekor, a nyári napforduló alkalmával zajlik le a legendárium szerint.)

Az északi népek a mai napig is nyelvükben, szokásaikban őrzik a Yule ünnepkört. Ekkor kezdődik náluk a Yuletide, majd 12 éjszakán keresztül tart. E Tizenkét Éjjel jeleníti meg az óév elmúlását, valamint az új esztendőt tápláló folyamatot.

Maga az elnevezés az angolszász "yula" szóból származik, aminek a jelentése "kerék".

A kereszténységnél is megjelenik ugyanez a szimbolika, hiszen ekkortájt ünneplik az isteni gyermek, Jézus születését. Egyes források szerint eredetileg ezt teljesen más időpontokban ünnepelték, mígnem ezeket egységesítve kijelölték a karácsony ünnepét erre a célra, így próbálván - ha nem is legyűrni - elfedni, s ezzel elfeledtetni a pogány gyökereket.

Ez egy fényünnep, amikor az újszülött Napgyermeket köszöntjük, tüzekkel, esetleg sok gyertyával az oltáron, vagy mellette. 

Yule szimbólumai: örökzöldek, koszorú, Yule-tuskó, magyal, forgó kerék

Az ajtóra akasztott magyal, az örökzöld ágak, akár koszorúba fonva, fagyöngy, szegfűszeggel megszúrkált gyümölcsök. A szegfűszeggel megszúrkált narancsnak mennyei illata van! Akár hangulatos dekorációként is használhatjuk, segít ráhangolódni Yule energiáira.

Yule növényei: magyal, fagyöngy, borostyán, cédrus, babér, boróka, mirha, szantálfa és fenyõ. Az Istenpárnak felajánlhatjuk a következőket: almák, narancsok, szerecsendiók, citromok, fenyõtobozok, tölgyfalevelek, és/vagy egész fahéj botocskák.

Yule jellemző színei: piros, zöld, arany, fehér, ezüst, sárga, narancs

És hogy mire jók ezek a szimbólumok, miként jelennek meg a Yule-ünnepkörben?

A Yule-tuskónak az ünnepség középpontjában kell lennie. A napforduló előestéjétől kezdve meg van gyújtva (az első próbálkozásra égnie kell) és őrizni kell a tüzét a következő húsz órára a jó szerencse érdekében. Kőrisből készüljön (más források szerint tiszafa vagy nyírfa is lehet, mert ezek a fák jelképezik a férfias energiákat). Később, a Yule-tuskót Yule-fára kell cserélni, de ahelyett, hogy felgyújtanánk, gyertyákat helyezzünk rá.

Az örökzöldekkel együtt, a magyal, a borostyán és a fagyöngy fontos növényei a szezonnak, mind a termékenységet és az örökkévaló életet szimbolizálják. A fagyöngy különösképpen tisztelt volt a Kelta Druidák körében, akik arany sarlóval vágták le a hold hatodik éjszakáján, és afrodiziákumnak hitték. (Mágikusan - nem  gyógyhatása miatt! Erősen mérgező!) De a régi időkben a Yule időszakában az afrodiziákumok kis részeit képezték a menünek, számos étel alatt roskadozott az ünnepi asztal. És az ital! A legnépszerûbb a 'wassail kupa' nevû ital volt, melynek neve az angolszász kifejezésbõl a "waes hael"-ből jött (légy erős vagy egészséges).

A dánok jellegzetes ünnepi itala a jule-bryg, de a többi északi, skandináv népnél is van karácsonyi sör. Ezt csak ilyenkor, a yule-időszakban főzik. Persze manapság már a nagy sörgyárak is előrukkolnak a "karácsonyi sörkülönlegességükkel", de pl. az észteknél a hagyományok szerint minden család otthon főzi meg a saját receptjei szerint a karácsonyi sört. Szívemnek azért kedves a dán jule-bryg, mert ez őrzi az ünnep elnevezésének ősi formáját, északon a karácsonyt a mai napig is így nevezik. Elég csak megnézni a svéd bútoráruház (nemakaromreklámozni) karácsonyi plakátjait.

A következőket egy nagyon jó kis oldalon találtam, az ünnep spirituális vonatkozásairól:

Koncentrálás: tudatosítani, mit is akarunk celebrálni.
- a családi kötelékek megerősítése
- a már meglévő családi szertartások kibővítése
- a család hangolódjon a természet ciklusaira
Ráhangolódás: a Földön minden élő közösségének tagjai vagyunk
- kapcsolat az ősökkel
- etnikai-kulturális örökség celebrálása
- ősi és jelenlegi népszokások tanulmányozása, továbbadása
- a karácsonyi szertartás, mint alternatíva, ill. annak kibővítése
- a spirituális megújulás és szeretet mélyebb megértése
- vidámság
Időpontok: a család életébe illõ idõpontok kiválasztása az ünneplésre
- napfordulókor
- a napforduló asztrológiai-asztronómiai pillanatában
- alkonyatkor
- előző estén lefekvés előtt
- napkeltekor
- délben
- napfordulóhoz közeli időpontban
- egy éjszakával előtte
- egy hétvégével előtte
Időtartam: az ünneplés időtartamát családtagjaink életkora, figyelme szerint határozzuk meg
- nagyon rövid: 5 perc alatt
- rövid: 5-20 perc
- közepes: 20-90 perc
- hosszú: 90 perc - 3 óra
- nagyon hosszú: több mint 3 óra, akár 24 órás periódus
Előkészületek: a megfelelő hely kiválasztása, felkészítése, bizonyos szempontok figyelembevételével
- A családi otthonban-- konyhában, ebédlőben
-- tűzhely környékén
-- ünnepi fa környékén
-- nappaliban
- Az otthonon kívül
-- az udvaron
-- a tetőn
-- a közeli parkban
-- természetvédelmi területen, erdőben

Erre az oldalra még visszatérünk, de most váltsunk a receptekre. Az ünnepkörhöz bizony receptek is csatolhatók. Pl. a fatörzs-torta, amivel én főként lakodalmak alkalmával találkoztam, tipikusan yule-ünnepi sütemény, ugyanis remekül jelképezi a yule-tuskót. Ennek sok különféle receptje kering a neten, én most egyet kiválasztottam:

Fatörzs torta:

Hozzávalók:

Piskótatekercs:

• 6 db tojás
• 6 ek cukor
• 4 ek liszt
• 2 ek kakaó
• 1 csipetnyi sütőpor

Krém:

• 3 db tojás
• 15 dkg cukor
• 2 ek kakaó
• 1 narancs reszelt héjja
• 20 dkg vaj

Díszítés:

• színezett fondant
• kókuszreszelék

Elkészítés:

1. A tészta hozzávalóiból kakaós piskótatekercset készítünk. Kidolgozzuk a hozzávalókat, és tepsiben megsütjük a lapot
2. A krémhez az egész tojásokat habverővel kikeverjük a cukorral, a kakaóval és a narancshéjjal.
3. Gőz fölé helyezzük, és habverővel állandóan keverve sűrű krémmé főzzük.
4. Kihűtjük, majd hozzáadjuk az előre kikevert vajat.
5. A krém 1/3 -át félretesszük, a többivel megtöltjük a piskótatekercset.
6. 3 részre vágjuk a kész tekercset, és egymásba illesztjük őket.
7. A maradék krémmel a tetejét megkenjük, és hideg vízbe mártott késsel barázdákat húzunk a törzsre.
8. Ezután jöhet a fondant díszítés. (Én előre el szoktam készíteni, és a fagyasztóban tárolom kis dobozban.) Zöld ételfestékkel színezett kókuszreszelékből lett a moha.

Színezett fondant készítése:

14dkg marshmallows pillecukor

2 ek. víz

28 dkg porcukor (jól átszitált)

A pillecukrot a vízzel egy margarinnal kikent tálban betesszük a mikróba. Nagy tálba céllszerű tenni, mert melegítés közben dagad. Fél percig melegítjük ,megkeverjük, majd újból melegítjük és keverjük. Egészen addig, amíg teljesen elolvad. Amivel keverjük azt is célszerű bekenni margarinnal, mert iszonyúan ragad. Ez a pillecukor fehér színű, ha színes fondant szeretnénk, akkor a színezőket a folyékony masszába kell keverni. A barna szín pl. kávéval és kakaóporral érhető el. Színes pillecukorkát is lehet kapni, akkor kevesebb színezőt kell használni. Miután elértük a kívánt színt, a 28dkg jól átszitált porcukor nagy részét ráöntjük a folyékony masszára. A maradékot gyúrótáblára öntjük és elkezdjük kézzel belegyúrni a fondanba. Mindaddig kell gyúrni, amíg fel nem veszi az összes cukrot. Ha már jól formázható a massza, belegyúrunk 1dkg margarint.
Ügyelni kell arra, hogy a kéz, és a gyúródeszka mindig porcukros legyen!

Hűtőbe zacskóba rakva hetekig eláll. És ha használni szeretnéd akkor egy pillanatra berakod a mikróba és már formázhatod is.
Ha elfogadsz egy jó tanácsot,előre csináld meg a fondant és rakd a hűtőbe.Sokkal könnyebb vele dolgozni hidegen. A kéz melegétől is gyorsan olvad!

Nem a legegyszerűbb recept, de az eredmény nagyon finomnak hangzik.

Mézes-gyömbéres bourbon-golyók

• 1 csésze gyömbérsütemény-morzsa
• 1 1/4 csésze porcukor
• 1 csésze finomra vágott pekándió vagy dió
• 1 kocka keserû csoki
• 1 1/2 evõkanál méz
• 1/4 csésze bourbon

A morzsát, 1 csésze porcukrot, diót összekeverjük. A csokit forró vízgõzben felolvasztjuk és hozzákeverjük a mézet. Beleöntjük a bourbon-be. Az egészet hozzáadjuk a morzsakeverékhez. Kis golyókat formálunk a masszából, rászórjuk a maradék porcukrot, és hûtõben tartjuk, amíg meg nem keményedik. Néhány hétig is eláll, de fogyasztás elõtt 2-3 nappal elkészítve lesz a legfinomabb.

Fent emlegettük az ünnep népszerű alkoholos italát, most lássuk a receptet:

Wassail

• 1 üveg almabor
• 1 nagy rúd fahéj darabokra tördelve
• 13 szem szegfûbors
• 1 alma, cikkekre vágva
• 1 kisebb narancs, 8 cikkre szétszedve

Mindezeket könnyedén összemelegítjük. Majd hozzáadunk:

• ír whisky-t (vagy más whiskey-t, burgundit vagy claret-t.)
• juharszirupot vagy barnacukrot ízlés szeint.

Vigyázzunk, ne forrjon föl, kivéve, ha azt akarjuk, hogy kiforrjon belõle az alkoholtartalom. Forrón szervírozzuk.

Egyik finomabb, mint a másik! Alig várom már, hogy nekiláthassak az ünnepi sütés-főzésnek. De előbb az adventi koszorúvá avanzsált yule-koszorút akarjuk elkészíteni. De ez már legyen egy másik bejegyzés témája.

források:

http://web.tvnetwork.hu/vidaa/wic/yule/

http://www.nosalty.hu/recept/fatorzs-torta-fondant-figurakkal

http://annwn.vndv.com/

http://amarantakreativ.blogspot.com/2008/12/yule-avagy-kelta-tli-napfordul.html

Macskalandok

A hosszú hétvégét a Mecsekben, egy kis kulcsosházban töltöttük, barátokkal. Bár fáradtak voltunk, pihenni  azt nem tudtunk, de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat.

Azzal kezdődött, hogy a macskánkat, Őfrancosságát rá kellett bízni valakire, mert magunkkal nem vihettük az erdő mélyére. Egyik barátunk, akinek a hétvége második felében segítettünk költözködni, vállalta a nemes feladatot, naponta egyszer átugrik hozzánk macskuszt etetni. Átadtuk a lakáskulcsot, és nyugodt lélekkel elindultunk.

Késő este értünk oda, már pénteken leutaztunk. Az ajtóban egy szép kis szürke macsek fogadott minket. Igyekezett minél közelebb húzódni a belső ajtóhoz, ahonnan a jó meleg jött. A kis sváb parasztházat a kemencével és a cserépkályhával jól befűtötték, mire mi odaértünk. A macsek dorombolt, hízelgett, szinte otthon éreztük magunkat.

Másnap korán reggel arra ébredtünk, hogy az ablak alatt miákol valaki. Zavarodottan ültünk fel az ágyban, arra gondolva, hogy "hiszen a macskát otthon hagytuk". Megdöbbentően ugyanazon a hangszínen ébresztett, és követelte a reggelijét, mint a mi Francink. Később elmentünk az erdőbe kicsit sétálni. Nem mentünk messzire, mert egy kismama is volt velünk. A cicus végig kísért minket az erdőben, ivott a forrásból, végigjelölte a területet, és a területe határán megállt, és ott megvárta, míg visszaértünk. Nagyon kis édes volt. :)

Egyébként az egész hétvégénket végigkísérte, és a végén a maradékunkat is feletettük vele. Kedves, barátságos jószág, a gondnok elmondta, hogy a házhoz tartozik.

Egyszer hívott fel minket a barátunk, hogy probléma adódott az otthoni macskaetetéssel. Ugyanis a kis piszok belevett a kajába, majd - mint aki jól végezte dolgát - felugrott a székre, és ott összekucorodva dorombolásba kezdett. Csabi értetlenül állt a jelenség előtt, és telefonos segítséget kért, miként is lehet újraindítani a folyamatot. Javasoltuk neki, hogy a szekrényen lévő antihairball-macskanasiból szórjon pár darabot a konzervkajára, és a macska rá fog vetődni. Hitte is, nem is, de amikor megzördült a doboz, Franci abban a pillanatban ott dörgölőzött a lábához. Több tanácsra nem is volt szükség, egyszerű ez a macska, mint a faék, csak el van kényeztetve.

Hazatértünkkor a mi Francosunk felháborodott nyávogással vonult be a lakásba, és követelte az elmaradt járandóságát. Megnyugodva láttuk, hogy a macskaeledel bőven fogyott, ebből is látszott, hogy Francis  ismét színészkedik. Később a szomszéd lány mondta, hogy a macska a hétvégén éhes volt, úgyhogy megetette. Kutyakajával, mivel az volt otthon. Máskor is mindig eleszi a kutya elől, nem is értem, hogy nem hízik el. Szteroidos macska létére eléggé kis termetű.

Sajnos gyorsan végetért a hétvége, tarthatott volna még legalább két hétig. Első munkanap, szerda, bementem dolgozni. Hát mit látok. Egy szép kis szürke cica hízeleg mindenkinek. Kiderült, hogy az egyik kis cégnél mindenki szabadságon van, ezért jött előre, egyébként ők viselték gondját. Ilyen macskát még életemben nem láttam. Valamit félreértett a cirmosképzőben. Normális macska akkor ingatja a farkát, ha ideges. Ő meg akkor, ha valaki beszél hozzá, vagy éppen enni ad neki... Éppen, mint egy kutya, még ütemre is úgy csóválja a farkát. Hihetetlenül aranyos. Sajnos Franci mellé nem tudom hazavinni, pedig kedves, helyes kis jószág. Azt hiszem, hogy korábban őt láttam az ablak előtt grasszálni, mikor ment vadászni, vagy éppen onnan tért vissza, egérrel, madárral a szájában. Mindenképpen ügyesebb, mint a mi Francink, aki legfeljebb a virslivéget, nyers csirkemellet tudja végigkergetni az előszobán.

Kíváncsian várom, hogy ma milyen macsekkal ismerkedem meg, mert ez egy ilyen macskás hét. :-D

Magos a rutafa...

Már talán van annak egy éve is, ha nem több, hogy egy fórumon belebotlottam egy belinkelt videóba. Rólam tudni kell, hogy nem rajongok a népzenéért, nagyon hangulat kell hozzá, hogy elviseljem. A felvételen Herczku Ágnes, Szalóki Ági és Bognár Szilvia énekeltek népdalokat. Aki belinkelte a fórumra a videót, angyaloknak titulálta őket. Akkor ezt a gondolatot nem vette be a gyomrom, mostanság már nagyon is értem. A rövidke felvétel második felében Herczku Ágnes énekelt egy dalt Magyar Ilonáról, akinek selyem sár a haja, koszorúja gyöngy...

Magam sem sejtettem, hogy mennyire a hatása alá kerültem.

Akkor gyorsan rákeresgéltem erre a három nőre, mimindent énekelnek, kik ők, egy kicsit megismerkedtem a művészetükkel. Aztán meg is feledkeztem róluk, amíg véletlenül rá nem találtam a Naplegenda című műsorra, amit Herczku Ágnes férje, Nikola Parov alkotott, és amiben Herczku Ágnes énekel. Érdemes rákeresni a youtube-on, csodálatos alkotás. Leginkább Michael Flatley nagyszabású műsoraihoz tudom hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy a Naplegenda a mi csodálatosan gazdag kultúránkban gyökerezik. A zene, a tánc mind-mind tele van népi elemekkel, de egy a mai embernek is befogadható modern showműsorba oltva. Pengeélen táncolva alkották, de sikerült megtalálni azt a finom egyensúlyt, ami műalkotássá emeli a darabot, s ami nem silányítja le a hozzá felhasznált népies motívumokat, hanem közelebb viszi azokat a mai emberhez.

Tegnap este egyedül voltam otthon, és akkor újra eszembe ötlött a dallam... "haján felül gyöngy, koszorúja gyöngy" Gyorsan rákerestem, és meghatottan hallgattam.

Természetesen, mivel nem foglalkozom alapvetően a néphagyományokkal, a régi magyar szimbólumokkal, a dalnak egy szavát sem értettem. Az imént ezért rákerestem a dalszövegre, és több oldalon is találtam rá utalást, mi több, nem csak magára a dalra, hanem történetére is. Abszolut nem aktuális most, ugyanis a nyári napfordulóhoz kapcsolódik, de valamiért annyira magával ragadott, hogy muszáj most írnom róla.

A helyben a világ - Törökbálint oldalon a következő szöveget találtam:

A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos"  Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el.

János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén.

Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög- szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a  nyelveken szólt eleinkhez.)

Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források  is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.

A szentiváni tűzgyújtás és a hozzá kapcsolódó énekek elsősorban az év leghosszabb napját ünnepelték. Örömtűz volt tehát, fényt megtartó mágikus céllal, de gyógyító hatást is tulajdonítottak neki. A máglyát a szokásos tűzrevalón kívül illatos virágokból és gyógynövényekből rakták.

Mivel János a kereszteletlenül meghalt gyermekek égi pártfogója, gyümölcsöt is szórtak a tűzbe, táplálékul a kis halottak lelkének, de a tűzben sült almát orvosságnak, gyermekóvó szernek is tekintették. A tűz körül elfogyasztott cseresznye pedig - a néphit szerint - a gyermekáldást segítette elő. (Ez a képzetkör azzal az ősi hiedelemmel kapcsolatos, hogy a lelkek a napfordulókor megnyílt tejútkapukon közlekednek ide-oda.)

Az ünnep fénypontja, a tűzugrás is analógiás mágia volt elsősorban. Azt célozta, hogy a Nap mindig olyan magasra „ugorjék", mint e napon. Az ilyenkor szokásos „ugróénekek" legismertebbje, a Magos a rutafa kezdetű népdal is utal a művelet kozmológiai jelentésére, lévén a „rutafa" a mesék, mítoszok „napútján" álló világfa, a Tejút maga.

Magos a rutafa, ága elágazik,
Selyem sár haja, Magyar Ilona,
Haján felül gyöngy, koszorúja gyöngy.

Még a tengeren is, által hajladozik,
Selyem sár haja, Magyar Ilona,
Haján felül gyöngy, koszorúja gyöngy.

Eleink ugyanis tisztában voltak azzal, hogy az idők folyamán a napfordulói főkör alá befordult a Tejút; a Nap már nem a májusi ünnepi ciklus idején, hanem a Szent Iván körüli időszakban keresztezi a Tejutat.
Ennek a fölismerésnek tulajdonítható, hogy sok helyen szakítottak a májusfa-állítás hagyományával, pontosabban már nem május l-jén vagy később, pünkösdkor, hanem Szent Iván napján állítottak „májusfát". Ez a szokás Svédországban; hozzánk legközelebb a brassói szászok koronafa-állításaként ismert.

NYÍRÓ JÓZSEF leírásából tudjuk, hogy a tejútvilágfa és a Nap nyárközépi együttállásáról tudott a székelység is, annak rendje-módja szerint meg is ünnepelte.

Hasonló értelműek az Európa-szerte ilyenkor dívó egyéb szokások: fáklyagyújtás, tűzcsóválás, tüzes karikák hajigálása a magasba. A tűzugrásnak tisztító és termekénységfokozó hatást tulajdonítottak, és jósoltak belőle az ugráló leányok férjhezmenetelére nézve is, kivel ugrik párban, ki előtt ér földet stb. A mátkálásnak, komázásnak nevezett, tűzugráshoz kapcsolódó szentiváni játékoknak féktelenebb formái is éltek egykoron. Ilyeténképpen az ünnep a májusi férjhezmenési és közösülési tilalmak, a „szexuális böjt" feloldása volt.

Az ünnep előestéjén koszorút kötöttek, és a házra akasztották, hogy tűzvész ellen védjen. Üszköt hordtak a káposztásba a hernyók elleni védekezésből, megfüstölték a forrásokat és kutakat, hogy a kígyók sárkányok mérgétől megtisztuljanak.

Napfordulóhoz illő szokások ezek is, hiszen a hiedelmek férgei, sárkányai a telet, a sötétséget jelképezik, ők a fénynek, a Napnak ellenségei, elrablói, rabtartói, földi tüzek okozói.

- Jankovocs Marcell: Jelképkalendárium -

Ezen a ponton felragyogott a fény. (Tudjátok, mint a rajzfilmekben, amikor a kis villanykörte megjelenik a figura felett.) Hát ezért nem megy ki a fejemből a dalocska, mert bizony ennek komoly pogány, természetközeli vonatkozásai vannak. Ez további keresésre indított, s megtaláltam a MAGunk.hu oldalán azt a szöveget, amelyből a következőkben idézgetek.

Következetesen két Boldogasszonyt hangsúlyoz hagyományunk: Nagy- és Kisboldogasszonyát, kit Kisasszony-nak is hívtak, ünnepe Kisasszony napja máig is. De addig, amíg az átvevő római katholicizmus nem tudott mit kezdeni a magyarság két boldogasszonyával, a Nagy- és Kis-Boldogasszonnyal, addig ősmagyar imádságaink minden kétséget kizáróan ősmagyar hagyomány erejével elevenítik meg e két Boldogasszonyt. A katholikus hit Máriája “Isten anyja” szerepét tölti be, s csak igen ködös, Biblián kívüli hagyomány emlékezik arra, hogy Mária anyja Anna volt, aki e hitrendszerben más szerepet nem is kapott annak jeleként, hogy nem ismerték ezen átvett Anna igazi jelentőségét. Anna neve viszont megőrizte a magyar anya és anyag szóval való kapcsolatát.

A magyarok Anyja, Nagyboldogasszonya a világteremtés Ősanyja. Ő szülte időtlen idők vajúdásával a teremtett világot, naprendszereket, napokat, bolygókat, a világ anyagi részét, s ezzel együtt első és egyetlen, egyetemes egyszülött fiát, a fény szárnyán érkező Életet. A szűz születés és Istenfiúság ténye a világ születésének pillanatától kezdve él. Az Élettel vette kezdetét a földi élet teremtésének csodája. Az Élet e földi képviselője szép Napunk, kit népünk a szeretet számtalan nevével illet. Szép Isten, Teremtő Isten, Boldog Isten. Ezen túl őseink a maguk nyelvének és jelképrendszerének megfelelő néven szólították: az ősmagyar törzs Magornak, a palócok Bélának, az avar törzs Báránynak. Magor és Kisboldogasszonyunk, Tündér Ilonánk e földi életet hozták létre. Ilona anyánk nevének összetevői az Élet és anya (Il+ona) fogalmakat hordozza. Kisboldogasszonyunk a Föld megszemélyesítője: selyemsár haja a napsugár és érett búzamezők színe, szeme az Ég kékje, pántlikája, a bába-bukra néven említett északi fény piros-fehér-zöld lobogása.

Immáron a dal több rejtélye is megfejtésre került. Magyar Ilona  a Kisboldogasszony, a Föld megszemélyesítője, a földi élet szülőanyja, míg a Nagyboldogasszony a teljes mindenségé, a világ ősanyja. Magyar Ilona selyem sár haja a napsugár, az érett búzamezők színe. Ha nem tudom, hogy a természeti szimbolikában kell keresni, akkor rá nem jövök, de így, innét nézve milyen egyértelmű! És ott van a "magos rutafa" amely nem egyéb, mint a világfa. A világfa, életfa, égig érő fa nagyon sok kultúrában megjelenik, egyrészről az ismert világ leképezéseként, másrészről az anyagi és a anyagon túli világ összekötőjeként. A régi magyar kultúrában három szintje volt a világfának, a földmélyi vagy alvilágot, a földi és a mennyei világot kötötte össze. A legtöbb helyen a világfa valamilyen módon a közlekedésre is szolgált ezen világok között, ezt a népmesék nagyon szépen megőrizték nekünk. A wikipédia a következőket írja a világfáról:

"A világfa a magyar népi hitvilágnak is fontos része, ágai között van a Nap és a Hold. A hit szerint csak a táltos tudja, merre van, és csak kiválasztott személy mászhat fel rá. A magyar népművészetnek is egyik legismertebb motívuma, például pásztorok szarusótartóit, szarutégelyeit díszíti. Van olyan változata is, amely szerint madár ül a csúcsán.

A világfa a világszerte ismert elképzelés (lásd pl.: Yggdrasil), a napos-holdas képzet azonban az uráli, az altaji és a paleoázsiai népek sajátossága, a samanisztikus világkép része. A sámánhit szerint az ősök valamikor régen fent jártak az égben. Ezt a gondolatot őrizheti Tejút szavunk is.

A világfa gyakran a világhegyen áll, gyökerei a pokolba nyúlnak és ezt a helyet gyakran népesítik be kígyók, békák, férgek. Töve, a középső világ az emberek lakhelye, koronája a felső világ. Gyakran ülnek rajta madarak – sólyom, sas, turul – amelyek a lelkeket is jelképezhetik."

Bevallom, régebbóta van egy kulcstartóm, ami az anarcsi életfát (hajfonatkorong) ábrázolja, pedig ugyebár annyira nem vagyok oda a  népművészetért, pl. egy hímzett terítőt nem tudnék elképzelni a lakásomban. Van, mert kaptam ajándékba, jól eldugtam a szekrény mélyére.

No de haladjunk tovább! mit tudunk még Kisboldogasszonyunkról, Magyar Ilonáról?

Addig, amíg Nagyboldogasszonyunk mindvégig a Világmindenség Anyja, addig Kisboldogasszonyunk a Föld lelke. Az előbbit Annaként tisztelte minden magyari törzs, az utóbbit viszont minden törzs saját hit- és nyelvszerkezete szerinti névvel illette. Ilyen Kisasszony név például a palóc Vilona, az avar Virona, a marmar Mária, a pannon Panna, a szemere törzs Temiséje. Más-más néven szólították Földanyánkat, de mindig tudták, kiről van szó. Addig, amíg Nagyasszonyunk, Nagyboldogasszonyunk Anna a Mindenség anyja, addig a sok néven ismert Kisasszony Földanyánk. Bobula Ida Boldogasszonyunkkal kapcsolatos tanulmánya szerint hazánkban sokkal több Mária ünnep van, mint bárhol a keresztény világban. Ezen Mária ünnepek között megemlítette a Gyümölcsoltó, s a Sarlós Boldogasszonyok ünnepeit, s ezek a nevek is Kisasszonyunkkal kapcsolatosak.

Köztudomású, hogy a kereszténység rátelepült azokra az ünnepekre, hiedelmekre, amelyeket elpusztítani, megszüntetni nem tudott. Ennek a nagy előnye, hogy bármennyire is elterjedt, valahol mindig megőrizte az eredeti kutlúrákat. Lehet, hogy nálunk minden Boldogasszonyból Máriát csinált, de a magyar valahogy mégis tudja, hogy van a Földanya, meg a Világanya.

Arany Istenünk gyermekeiként fénylényekként érkeztünk valaha erre a földre, mielőtt a Csallóköz megszületett volna, mondja Ipolyi csallóközi gyűjtése. Később, amikor az elgonoszodott emberiség a boldogság eme szigetét földi aranya miatt el akarta foglalni, fény-őseink először Erdélybe, majd égi honukba mentek vissza. Képviselőket hagytak maguk után, hogy segítsék, gyógyítsák, jóra tanítsák az embereket. E fénylényektől, tündérektől származtunk mi, magyarok, saját hagyományaink szerint. Regéink szerint onnan lehet megismerni azt, hogy Tündér Ilona gyermekei vagyunk, hogy többet jelent nekünk a Duna partján növő árvalányhaj – mely a menekülő tündérek elhullatott hajszálaiból eredt – a homokjában levő csillogó aranynál.

A már anyagibbá váló testünket Magor Napisten, s Tündér Ilona földanyánk ajándékának tudták őseink, s önmagukat magyaroknak nevezték, ami embert jelent.

Ünnepeink is őrzik e nász emlékét, s így lesz Tündér Ilonából Magyar Ilona:

A tavaszi napforduló Tündér Ilonánk Magorral való nászának ünnepe, s ezután már Magyar Ilonaként tisztelték.

Ahogy a nagypapám szokott köszönni:
Áldás, békesség!Csak szemezgettem a belinkelt oldalról, érdemes végigolvasni a cikket. Én már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy ami nem hagy nyugodni, azzal foglalkozni kell, mert mondanivalója van számomra. Mint mondottam vala, éppen nem aktuális a téma, de ha egyszer most jutottam hozzá, hát most kell leírni. :)

 

Álmatlanság

Egész éjjel alig aludtunk valamit. Álom és ébrenlét határán egyensúlyoztunk, és gyakrabban billentünk az utóbbi felé. Szultán reggel jött rá, hogy mi okozta a problémát. Bejött a telihold a szobába. Egész éjjel besütött az ablakon, a rácsosan leengedett redőny nem igazán állta útját.

Összevissza álmodtam mindenfélét, de reggel semmire nem emlékeztem, csak arra, hogy mennyire elfáradtam a sok tennivaló közepette.

Korábban nem hittem el, ha valaki azt mondta, hogy a holdtól alszik nyugtalanul. Most már kezdem érteni, mire gondoltak az emberek. (Meglehet most kellett volna tennünk a gyermekáldásért, midőn a Telihold a nászágyra süt.)

Persze most leragadnak a szemeim, minden tagomat külön-külön fáradtnak, nehézkesnek érzem. Az éjszakai álmatlanságot már-már törvényszerűen követi a nappali álomkór. Alig várom, hogy véget érjen a nap. Munka után kincses- és könyvesboltba megyünk Szultánnal. Remélem, ma jó hangulatban lesz. A munkahelyén ma jelentik be hivatalosan az előléptetését. Már vagy egy hete feldobott hangulatban van, ő azóta tudja. Sokat küzdött, keményen megdolgozott ezért.

A múlt héten volt kötelező pszichológiai felmérésen is. A pszichológus azt mondta, hogy ilyen eredményeket magasabban kvalifikált emberek szoktak produkálni. A személyzetis (HR manager) pedig azt mondta, hogy ez most egy nagyon jó állomás a felfelé ívelő pályáján, egy következő lépcsőfok.
Hogy csapongnak a gondolataim! Nem erősségem egyszerre egyfelé koncentrálni. 

Látogatóban Földanyánál

Szombaton reggel felkerekedtünk Szultánommal, és nekivágtunk a Hármashatárhegynek. Jómúltkoriban felfedeztünk ott egy csodás panorámaösvényt, de akkor éjszaka volt. Mivel meg akartuk nézni világosban is, ezt az útvonalat választottuk a hétvégi kiránduláshoz.

Induláskor úgy tűnt, meg fogunk ázni, kicsit csepergett az eső. De mire átértünk a város másik végébe, az eső elállt, s már a Nap is kikacsintott a felhők mögül. Elbuszoztunk a Fenyőgyöngyéig, és onnan sétáltunk felfelé a kék jelzésen, aztán rátértünk a zöld kereszttel jelzett utacskára. Elég nagy volt a forgalom, más kirándulók is jártak arra.

Az út első szakasza meredeknek bizonyult. A lábam remegett, és a tüdőmet is túlterheltem, erőteljesen ziháltam. Mire felértünk a panorámaösvényig, friss oxigéntől részegülten tántorogtam. Kerestem az egyensúlyomat, de nagyjából a hegy tetején találtam meg. (Lehet, hogy legutóbbi ottjártamkor ottfelejtettem?) Egészen borzasztó, hogy az ember szervezete alkalmazkodik a városi szmoghoz, és ájuldozik, ha friss, tiszta levegőt szív. Még akkor is letaglóz a friss levegő, ha nem mozgok túl sokat. De így, a szervezetet túlhajszolva, nagyobb oxigénfelvételre kényszerítve a hatás sokszoros.

Lehet, hogy néhányan teljesen hülyének néztek, de némely fáknál ellenállhatatlan vágyat éreztem az ölelésre. Nem is álltam ellen. A napsütötte meleg fatörzsek elevensége tapintható.

Tágra nyílt szemekkel ittam be a szeptemberi jelmezbe öltözött erdő hangulatait. Szeretem az ősz ezer színét, az avar sárgáját, a bokrokon függő bogyók pirosát, lilásfeketéjét, a moha zöldjét, a föld barnáját, a fatörzsek ezüstszürkéjét. Ahol a napsugár megtalálta az utat a lombok alá, mézarany fénnyel fonta át az árnyakat, csipkemintát vetítve a talajra. Az út széléről vadrózsa bókolt felénk, csipkebogyóit rázva, ringatva. Mögötte meredély. Ahogy jártunk-keltünk szöcskét, fürge gyíkot riasztottunk fel, akiknek sürgőssé vált eltűnni az avarban. Bujkáló-bajnokok. Egyet se tudtam lefotózni.

Az út végén az ösvény ismét meredekké vált. A fák gyökerei, kidőlt fatörzsek alkottak lépcsőket és akadályokat. Úgy élveztük az erdőjárást, mint a kisgyerekek, ugráltuk át az úton keresztbedőlt törzseket, caplattunk felfelé a természet alkotta tereplépcsőkön, és ha alternatíva akadt, mindig a nehezebb utat választottuk. Megdolgoztattuk elkényelmesedett korpuszunkat. Felfelé menet gyűjtöttem be néhány tobozt, szép makkot, egy-két vadgesztenyét. Most már otthonunkat díszítik. Magunkba szívtuk az erdő levegőjét, energiáját, eszenciáját. Mire a csúcshoz értünk, tűzött a nap, Szultán nem is érezte jól magát. Árnyékot keresett, de nem talált. A hegytetőn rétek vannak, bozótos, kavicsok, nagyobb kövek... Ellenálltam a kísértésnek, és nem hoztam haza a hegyet, az összes követ a helyén hagytam.

Ahogy a hegytetőről körbenéztünk, minden irányban kristálytisztán látszott a táj, kivehetőek voltak a kis települések. A város felett azonban megült a homály. Szépen ragyogtatta a nap, igen romantikusan ködösnek tűnt, de azért mégis tudja az ember, hogy ezt a légköri „tüneményt” a légszennyezés hozza létre.

Nem sokáig nézelődtünk odafent. A világ tetejéről felhívtam anyukámat, megbeszéltem vele a hó végi hazautazásunkat. Biztos nagyon jó lesz. Visszük Szultán családját is, ők még soha nem jártak azon a környéken.

Aztán a méhek, darazsak leűztek minket az oromról. No nem éppen üldözős szándék volt bennük, hanem az itókánkra vágytak, amely erőteljes gyümölcsillatot árasztott. Onnan már nem is vittük messzire, mert a felfelé vezető úton szinte teljesen elfogyott. A parkoló mellett találtunk szemetest, ahol ki tudtuk dobni a kiürült flakont.

A kirándulásunk egyik nagy piros pontja volt, hogy kevés szemetet láttunk az erdőben. Nem tudtunk rájönni, hogy ez vajon annak tudható-e be, hogy jócskán magas a csúcs, meredek a hegyoldal, egyébként sem átjáróház a terület, aki nem gondolja komolyan a kirándulást, az nem jár erre, vagy valamikor a közelmúltban esetleg volt erre egy hulladékgyűjtő akció.

A lefelé vezető út lényegesen könnyebb és gyorsabb volt. Itt már nem álltam meg fákat ölelgetni, mohás sziklát simogatni. A fotózást is abbahagytam, mert igencsak korlátozott a telefonom tárhelye, és annyira jó képeket nem is csinál. A csúcsot nem azon az úton hagytuk el, amerre felmentünk. Találtunk egy vadregényesebb ösvényt, ami kerülte a kék jelzést, más úton vezetett a jól bevált panorámaösvényünkre. Ahogy a fák árnyékába értünk, Szultán azonnal jobban lett. Szegénykém rosszul tűri a meleget. És jobban szereti, ha a levegő siet, mint ha nyugton marad.

Miután így feltöltődtünk energiával, betértünk a Fenyőgyöngye étterembe. Minden arra járónak ajánlom. Hangulatos kis zug, sokféle étellel, és elfogadnak ételutalványt és üdülési csekket is. Az étterembe kutyát is be lehet vinni, azzal a feltétellel, hogy a kutya a gazdi asztala mellett marad. Felfedeztem az étlapon a dödöllét, ami köretként rendelhető. Rá is kérdeztem, hogy ez tényleg az az echte vasi-zalai dödölle. A pincér nem hazudott, tényleg az volt. És milyen finom!

Kifelé jöttünk az étteremből, amikor felhívott egy barátnőm, akiről ezer éve nem hallottam. Nagyon jó volt hallani a hangját. Ha minden jól megy, a hazautazós, családlátogatós hétvégén őt is látni fogom. Remélem, tényleg el tud jönni!

Összességében ez egy nagyon jól sikerült nap volt. Számomra ritka élmény így kiszabadulni a természetbe. Valahogy nehezen indulunk el, nekünk örökké túl messze van minden. De ha sikerül eljutnunk a természetbe, jól érezzük magunkat, és semmiségnek tűnik az, ami korábban akadályként tornyosult előttünk.

Egyre csak növekszik bennem az elvágyódás, folyton kifelé kacsintok a városból. Kivételesen a kirándulás sem csitított ezen, inkább felkorbácsolta a szabadság, a természet iránti vágyat. Egyre azon gondolkodom, hol, miből, hogyan lehetne felépíteni álmaim természetközeli otthonát.

Hétvégén

Szultán megígérte, hogy szombaton napközben elmegyünk erdő-sétára. Remélem, hogy szép, esőmentes időnk lesz, mert egyébként könnyedénmegfázós vagyok. Szeretnék némi őszi dekorációnak valót begyűjteni. Persze a dekor nagy részét úgy fogom megvásárolni, de valahogy mindig jó látni azt a pár szem makkot, vadgesztenyét, fenyőtobozt, amit magam szedtem össze az erdőben.

Már alig várom a hétvégét. :)

Nyári napforduló – 2011.

Frissebb élményként kellett volna írnom róla. Az azóta történtek ködében kezd elhalványulni, és már csak mérföldkőnyi momentumaira emlékszem.

A helyszínt alig találtuk meg, még soha nem jártunk arra. A szabad ég alatt volt a szertartás, bár nem hagytuk el a várost. Egy nagyobbacska, már-már erdőnyi parkban, annak is nem túl mélyén állították fel az oltárt. A szomszédos tisztáson hatalmas máglya állt készenlétben. Itt állították fel azt az asztalt is, amelyről lakomázni lehetett. Batyus-bál jellegű volt, mindenki vitt valami ételt-italt. Mi is, pedig csak a szertartásra maradtunk.

Az este rosszul indult. Késett a szertartás kezdete, pedig nekünk utána is időre kellett volna menni. A párom nagyon dühös volt, amiért nem a megbeszéltek szerint alakult a napirend. Türelmetlenül hallgatta végig az előadásokat. A másodikra már eléggé lehiggadt, oda is tudott figyelni. A kelták életmódjáról szólt. Az előadó láthatóan nem volt gyakorlott, az előadás nem volt gördülékeny. Ellenben fejből mondta, és sok humorral fűszerezte, ezért elnyerte a tetszésünket.

Amikor a szertartás megkezdődött végre, Szultán még elutasító volt. Külső szemlélő akart maradni, csak meg akarta várni, hogy én végezzek. Ragaszkodtam hozzá, hogy beálljon velem a külső körbe, és részt vegyen a rituáléban. Életünk első wicca szertartása volt ez. Én elfogódottan ácsorogtam, el se hittem, hogy tényleg itt vagyok. Szultán is érdeklődéssel nézelődött, ha már beállt a körbe. Amikor a főpap és a főpapnő körbehordták a süteményt és a bort, volt, aki nem akart beleinni a közös kehelybe. A páromnak másféle aggályai voltak. Mókás volt látni, ahogy kehely felé szimatolt, nem volt tisztában azzal, hogy miféle ital van benne. Szimatról megállapította, hogy legalább elfogadható minőségű bort kínálnak neki, az ellen nem volt kifogása, így beleivott.

Ezután következett az a pont, amikor a szertartás résztvevői egy úgynevezett energiakört hoznak létre, s ki-ki a maga céljai szerint irányítja el az energiát. Valójában magát az energiát a szertartást vezető papok adták, aztán beálltak a körbe. Megfogtuk egymás kezét úgy, hogy egyik kézzel fogadtuk, a másikkal adtuk az energiát. Éreztem, hogy a párom megfeszül az energiaörvényben. Egyre jobban szorította a kezemet. Utóbb mondta, hogy ilyent még soha nem érzett, kis híján elájult az energiaözöntől. Én akkor sem éreztem semmi ilyen megfogalmazhatót, de nem tudtam kinyitni a szemem, hogy ránézzek. Őt teljesen megdöbbentette ez az élmény. A fekete gyertyához tudta hasonlítani, de annak az erőnek a többszörösét érezte itt. Sajnos nem volt időnk arra, hogy ott maradjunk beszélgetni, pedig jól esett volna.

A Kelta-Wicca-Hagyományőrzők Egyházának oldalán a következő meghatározás van erre a jelenségre:
Energiakör:
Gyakran használatos a rituálék során. Szoktak energiát küldeni a Földanyának, a természetnek, vagy embereknek, akikről tudják, hogy szüksége van rá.
A coven tagjai megfogják egymás kezét. A helyes kézfogásnál a jobb kéz van felül, mint aktív kéz, a bal kéz pedig alul, mint passzív kéz. Így az energia balról jobbra áramlik. Először létrehozzák a kört, és érzékelik mindannyiuk energiáját. Amikor a kör teljes, elkezdik áramoltatni az energiát, előbb lassan, csordogálva, majd fokozzák, egyre gyorsabban és egyre erősebben. Általában a Főpap koncentrálja az energiát a kívánt irányba, a többiek pedig áramoltatják azt.

Csodálatos élmény volt mindkettőnknek. Az energiaörvény után Szultán egyet sem morgott amiatt, hogy elkésünk a másik helyről. Azt mondta, hogy ez megér egy kis késlekedést.

Minden csoda ellenére voltak benne zavaró tényezők, pl. más sétálgatók, kutyasétáltatók. Ugyanis a hely nemcsak teljesen nyilvános, de némileg forgalmas is. A boszi mondta, hogy a következő ünnepen nem lesz ilyen. Bár ugyanabban a parkban leszünk, egy kicsit eldugottabb, érintetlenebb tisztáson. Még több, mint egy hetünk van addig, de már türelmetlenül várom.





Kalandozások a gyertyamágiával

Már korábban említettem a gyertyamágiát.

Először ugyebár főiskolás koromban találkoztam vele, "A boszorkányság nagykönyve (Raymond Buckland)" révén. Azt a fejezetet töviről hegyire rongyosra olvastam. Akkoriban még annyira nem voltam internetguru, így nem jutott volna eszembe ott keresgélni további információkat. A könyvben talált adatokkal viszont nagyon jól elbarkácsolgattam. Általában két célra alkalmaztam a gyertyamágiát:

1. A baráti körömben, illetve saját részre sikeres tanulmányi eredményekért (zárthelyi dolgozatok, vizsgák, szigorlatok). Persze tanultunk, készültünk, de azért biztos ami biztos alapon gyertyáztunk is. Az egyik barátnőmnek néha a vizsga alatt is égettem a gyertyát.
2. Szintén a baráti körben szerelmi mágiát űztünk. Egy dologhoz ragaszkodtam megrögzötten – mert kérem én olyan hülye vagyok, hogy a mai világban még elveim vannak – nem voltam hajlandó személyre szóló szerelmi varázslatra. Mindig igyekeztem megmagyarázni a páciensnek, hogy milyen csúf dolog megtörni a másik ember szabad akaratát, különös tekintettel arra, hogy illetőt ugyebár szeretjük. Másrészről viszont milyen értéktelen az a kapcsolat, és mennyire nem tiszta szerelem az az érzés, amit így csikarunk ki a sorstól. Így sikerült elérnem, hogy többnyire olyan ellenneműekről volt szó a varázslatok során, akik amúgy is hajlottak a kapcsolatra, és csak a kételyeket, gátlásokat kellett elűzni, vagy a lehetőséget megteremteni. Őket is úgy határoztuk meg, hogy nem személyre szólóan, hanem jellemvonásokkal, csillagjeggyel, stb. A sors fintora, hogy egyedül nekem nem jött össze a gyertyázott kapcsolat. Nem mintha bánnám, most már örülök neki, még ha akkortájt a szívem szakadt is meg. De az élet egyéb területein is jellemző rám, hogy mások ügyét hatékonyabban képviselem, mint a sajátomat.

Az eltelt évekkel több információt nyertem a témáról, s talán kissé bele is zavarodtam. Amikor felmerült, hogy a termékenység ügyéért gyertyamágiázzunk, akkor alaposan utánanéztem a neten, hogy ki mit ír a témáról. Még planetáris órákat is számolgattam, de ezt végül nem vettem igénybe. Holdúrnőre hagyatkoztunk, és színek mágiájára. Nem mellesleg, ezt tanácsolt a boszi a boltban.

Elsőként ugyebár megnéztem, hogy a termékenység színe a zöld, tehát zöld gyertya kell. Telő, avagy teliholdkor kell mágiázni. Hát a következő telihold előtt egy héttel mentünk be a boltba. Két perc után lecsekkolta a boszi az elveszettségemet, és ingyen és bérmentve a következő tanácsot adta:

Vigyünk két hosszabb gyertyát, egy zöldet a termékenységért és egy pirosat a sikerért, és teliholdig minden este égessük őket úgy, hogy teliholdra égjenek le. Teliholdra gyújtsunk újabb, rövidebb gyertyát, és egy feketét is, ami az akaratot erősíti, koncentrálja.

Megfogadtuk a tanácsot.

Esténként rákészültünk, meditálva meggyújtottuk a gyertyákat. Én csak áhítatot éreztem, Szultán egy kis energiaáramlást is. Minden este égettük a gyertyákat, s eljött a telihold. Amikor meggyújtottuk a fekete gyertyát, Szultán megdöbbent. Elmondta, hogy a fekete gyertya meggyújtása nagyságrendekkel terjedelmesebb energiaáramot keltett, mint a másik két gyertyáé. Eddig nem foglalkozott az én misztikus könyveimmel, mindazzal, amit meséltem neki, és a bosziboltot is kissé szkeptikusan látogatta. Azt hiszem, elsőként a fekete gyertya győzte meg arról, hogy komolyabb vizsgálódásra érdemes témakör.

Amikor nyár közepe táján, Litha előtt betévedtünk a boltba, legott meghívtak minket a napforduló ünnep szertartására. Bár aznap estére már volt programunk, addig variáltunk, míg minden belefért.

De ez legyen egy másik történet.

A gyertyamágia végülis nem hozott sikert, de valamilyen hatása mégis volt. A misztikummal párhuzamban a nőgyógyász által javallott módszereket is elkezdtük használni. A napi hőmérsékletmérésen meglátszott, hogy a ciklusom rendezettebbé vált a gyertyamágiázás időszaka alatt.

Párom

Rendkívüli és különleges ember. Már csak azért is annak kell lennie, mert sikerült elnyernie legmélyebb bizalmamat. Sokan látják úgy, hogy túlsággal is megbízom az emberekben, de ez tényleg csak látszat. Valójában igen keveseknek vagyok a teljességig kiadni magam. Jelmezek garmadája áll készen az agyamban arra az esetre, ha valakivel beszélgetésbe, hétköznapinál közelebbi kontaktusba kell bonyolódnom. De ez most nem rólam szól, hanem arról, aki nem hiába kopogott be a csigaházba.

Először is bohókás. Teljesen dinka. Okos, éles elméjű. Emellett egy nagy gyerek, aki szeret játszani. Filmeket, zenét, kirándulást kedveli. A természetet, növényeket, állatokat szereti. Lehet vele tudományos témákról beszélgetni, de nem áll tőle távol a spiritualitás témaköre sem. Velem együtt szereti a mesét, fantasy-t, sci-fit.

És kérem ő olyan pasi, akinek lelke van. Sőt! LELKE van.

Meg humora. És mostanra más a keserűséget is maga mögött hagyta, már tud önmagán is nevetni. Ezt kérem nehéz ám megtanulni, a saját példámon is láttam. Ehhez jellem kell!

Na jó, egy kicsit hólyag. De nagyon édesen csinálja! Mindig megnevettet vele. És ambiciózus. De legalább tehetséges és rátermett is.

Olyan hirtelen jöttünk össze, hogy mindenki futó lángolásnak gondolta. Hát ez hosszútávfutó, mert tart kb. 5 éve, és már arról is meggyőzött, legnagyobb ellenállásom dacára, hogy engem meg kell gyűrűznie. És már a trónutódláson dolgozunk. Igaz, trón nincs, de van egy kényelmes karosszékünk.

Kell őt valamilyen néven emlegetni, de a valódi nevét nem szívesen írnám ki, máshol sem tettem. Legyen ő itt Szultán.

Amikor találkoztunk, a spirituális világképe eléggé kifordított volt. Mivel az volt számára a leginkább elérhető, keresztény alapokon nyugvó kifordított volt. Bár igazi keresztény neveltetést soha nem kapott, a családja vallásmentes lévén, azért a kor és az országos környezet rányomta a bélyegét. Úgy gondolta, hogy van isten és ördög, és bizony a földkerekség minden területén, legfőképp a keresztény egyházakban az ördögöt imádják.

Amikor összejöttünk, sokat beszélgettünk ilyen témákról. Néhány tévképzetét helyreraktam, mert pl. Baal istenséget az ördög egyik megtestesülésének avagy főparancsnokának gondolta.

Végül kiderült, hogy velem együtt meglehetősen individualista, már ami a gondolat és hit szabadságát illeti. A természethit hozzá is közel áll, de mégis más, mint én. Őt jobban vonzzák az átkok, a nekromancia, a hasonló, számomra sötétséges dolgok. Konszenzusra azóta sem jutottunk, de ez nem zavar senkit.

Amiben még különleges, az egy olyan képessége, amit kissé irigylek. Gyermekkorában képes volt anyukájának görcsös fájdalmait enyhíteni. Olyasféle koncentrációs technikát használt ehhez, mint amit az agykontrollban is tanítanak. A végére rettenetesen kimerült. Nemrég mondta a boszi, akivel megismerkedtünk, hogy valószínűleg nem gyógyít, hanem elveszi, elnyeli a betegséget. Ez is egy technika, csak a mi létsíkunkon szerintem nem túl egészséges. De erről majd még tájékozódom.

Amikor összejöttünk, úgy gondolta, hogy ezt a képességét kinőtte a kamaszkorral. Néhány helyen utána olvasott, és úgy találta, hogy a gyerekeknél gyakori az efféle misztikus, spirituális képesség (energiaérzékelés, auralátás, gyógyítás, telepátia, stb.), ami aztán a serdülés során megszűnik, eltűnik. Ezt a gondolatmenetet furcsálltam, mert hát ugyebár az agykontrollban ugyanezt felnőtt emberek megtanulják, akkor nem lehet törvényszerű a múlása. Sokat gondolkodtam rajta, mígnem ráleltem a megoldásra. A gyermeki én tisztasága teszi lehetővé ezen képességek kibontakozását. Mert a gyermek nem olyan káoszos lelkű, mint a taposómalomba börtönzött felnőtt, mint az az ember, aki az információk özönében elveszett. A gyermek még tisztán, kételyek nélkül tud valamilyen lenni. A gyógyítás útja nála pl. a szeretet volt. A szeretetet a kisgyermekek képesek árasztani magukból, de a kamaszkori lélekbolydulás során éppen ez az, ami elvész. Zaklatottan keresik útjukat, és a hormonális változások miatt az igényeik is megváltoznak, nem tudják olyan tisztán szeretni a környezetükben élőket s önmagukat, mint korábban. Jó esetben a serdülés sikerrel zárul, a zaklatott lélek kisimul, az egyéniség újra meghatározódik, és a fiatal képessé válik újra meglelni a saját harmóniáját. Ha valaki azt gondolja, hogy a „különleges képességei” eddigre elmúltak, akkor nem is próbálkozik velük. Szultán is így volt ezzel. Amikor találkoztunk rendkívül zaklatott volt a közeli múltja miatt, sokat gyűlölködött. Ekkoriban kezdtem el győzködni arról, hogy a képességek nem múlhatnak el végleg a kamaszkorral, nincs ilyen törvényszerűség. Végül akkor hitte el, amikor az én fájdalmaimat kellett enyhíteni. Sikerrel vette az akadályt. Mert a gyógyítás útja a szeretet, és újra képessé vált igazán szeretni, nem csak mímelni a szeretetet.

Azóta autodidakta módon fejlődött tovább ebben, más szeretteinek, barátainak is enyhítette bajait. Nem esik túlzásba, nem pénzért csinálja, csakis segítő szándékból. A dolog természetéből adódik, hogy csakis így működőképes.

Bár nem foglalkozott spirituális témákkal behatóbban, amíg nem találkoztunk, gyakorlatilag sokkal közelebb állt hozzá, mint én. Nekem csak tudásom van erről, elméleteim, gondolataim. Neki tapasztalata. E téren rengeteget adtunk egymásnak. Ő kapott tőlem bizonyosságot, erőt, szeretést, s én kaptam tőle az elképzelésre megerősítést, és talán meggyőződést.

Távol áll tőlem, hogy (isten)hivő legyek, már csak ezért sem tartom magam wicca-nak, az ő esetében mégis képes vagyok azt érezni, hogy számomra megtestesíti a Pánt, az Agancsos Istent, az istenpár férfias oldalát.

Úton-útfélen

Hogy is kerültünk effektíve ebbe a helyzetbe? A párommal, immáron – majd két hete – férjemmel gyermeket szeretnénk. De pszt! Ez a melóhelyen még titok, amíg össze nem jön.

Mivel hosszas ideje nem jött össze, elkezdtünk utánajárni, hogy ennek miféle okai lehetnek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az esetek 90%-ában, ha nem többen, a probléma a fejben, a lélekben van, nem a szervi adottságokban. Mindenekelőtt ott kell rendet tenni. Hát mi el is kezdtünk pozitívan gondolkozni. A spirituális oldaláról is igyekeztünk megragadni a témát, így aztán gyertyamágiába fogtunk. Én nem először, a főiskola alatt több-kevesebb sikerrel űztem a baráti kör szerelmi életének fellendítése, illetve tanulmányi sikereinek érdekében. A páromnak első találkozása volt ez a gyakorlati spiritualitással. Számára megdöbbentő élmény volt.

De ne szaladjunk ennyire előre. Mindenekelőtt megfelelő eszközöket kellett beszerezni, úgyismint gyertya. Jó boszorka tudja, hogy a gyertya mágiája a színek mágiája, s éppen ezért nem mindegy, hogy milyen gyertyával terelgetjük szándékainkat a megfelelő mederbe. Első és leglényegesebb szempont, hogy a gyertya ne felületileg színezett legyen, hanem színes viasz legyen az alapanyaga. Az összes többi tényező profi boszorka számára könnyen előállítható. De távoll áll tőlem a profiság, úgyhogy igyekeztem olyan gyertyát beszerezni, ami kellőképpen elő van készítve.

Hát becibáltam a páromat a rég kiszemelt kincseszugba, hogy ott vegyünk olyan gyertyát, ami biztosan megfelel a „mágikus előírásoknak”. Betérültünk tehát a boltba, bár a párom kissé huzakodott, túlontúl idegen volt neki ez a terep. Az első pár perc után már beszélgetésbe bonyolódtunk a pult mögött ülő nővel, aki tanácsokat adott nekünk, lényegesen jobban ismervén nálunk a témát. Körülbelül 10 éve kezdtem foglalkozni a témával, de most először beszélgettem egy wicca főpapnővel. Nem bírtam betelni az élménnyel. Persze először görcsbe rándultam, senki se bírja túl jól, ha a veséjébe látnak. Aztán felengedtem. Azóta is visszajárunk. Nagyon kedvesek voltak, meghívtak minket a nyári napforduló szertartására. Ezt egyébként is nyilvánosan ünnepelték. Nemsoká velük ünnepeljük a betakarítást, a szüretet. Nem mintha idén olyan sokat tettem volna a szüretért, nem is tudtam hazautazni, hogy segédkezzem. A nyarat is mással töltöttem, az esküvőt szerveztem. De mindenek ellenére ez az egyik kedvenc boszorkányszombatom, és hálás szívvel fogadtam a meghívást az újabb ünneplésre.

De megint nagyon előreszaladtam. Még a múltat se bontottam ki, de már a jövőbe nézek. Hol van itt a mérnöki következetesség?! Ejnye lányom!

Első lépések

Kezdetben vala – tabula rasa – gyermekelme, a maga ártatlanságával. Aztán jött a környezet, és hozta az élményeket. Együtt érkeztek a mesék és a realitás, karöltve jött az ateizmus és a kereszténység. Aztán jöttek a betűk, majd a szavak, s kitárult az információk világa. Lett mindebből egy katyvaszolt lelkületű kamasz, aki csak erdőn-mezőn, kertben, vagy a könyvei közt érezte jól magát. Lehet freudi elírás, de kétszer is azt írtam, hogy „érezte magát”, csak így puritánul, jól nélkül. Meglehet, ez az igazság.

A családom meghagyta nekem az önálló gondolatok, vélemény szabadságát. Hanem az önálló döntési próbálkozásaimat igencsak igyekeztek visszanyesni. Nem is értem, hogy nem látták, a kettő együtt működhetetlen.

Így aztán az első adandó alkalommal messzire mentem. Tanulni. A főoskolának sok egyéb hozadéka is volt, tudáson és diplomán felül. Barátok, önbizalomcsírák, jellemfejlődés. Jelentem, amit középiskolában elkezdtem, azt ott befejeztem. Nem abbahagytam, hanem végigjártam az útját. Leszámoltam az embergyűlölettel.

Találkoztam ott jó és rossz barátokkal. Utóbbiak mára felszívódtak a társadalom éterében, előbbiekkel ma is össze-összefutunk, támogatjuk egymás lelkét, ahol tudjuk. Akik helyileg közelebb vannak, vagy információtechnikailag elérhetőbbek, azokkal gyakrabban kommunikálok, másokkal ritkásabban. De közülük is egyet szeretnék kiemelni, akinek több mérföldkőnél is jelentős szerepe volt utamon.

Rékával érdekes volt a barátságunk. Voltak sülve-főve időszakok, ebből jutott a több, s akadtak se veled periódusok. Nyaranta egymást hívtuk meg egy-két hétre, s a másik mindig örömmel váltotta be a meghívást a családi vendégszeretet bankjában.

Elvarázsolt lányok voltunk mindketten, s talán vagyunk ma is. Mesék, mítoszok, fantasy-történetek bűvölték lelkünket. Míg bennem nagyobb volt az elvágyódás, Rékában több volt a romantikus hajlandóság. Közel sem voltunk egyformák, de jól megértettük egymást.

Nyáron nálunk időzött, s éppen anyukámat kísérgettük a bevásárlásban, amikor egy könyvesbolt kirakatában felfedeztünk egy bűvöletes művet. Borzongva néztük A boszorkányság nagykönyvét. Hazaérve összeszámoltuk zsebpénzünket, s még aznap délután megvettük az opust. Olyan kifejezésekkel találkoztam akkor először, amelyek azóta életem meghatározó részévé váltak.

Idővel szétsodródtunk, az újpogány misztikum Rékát nem érintette meg úgy, mint engem. Neki a boszorkányság inkább romantika volt, s ezen a vonalon, a regények felé érdeklődött tovább. Én másfelé tartottam, s még a főiskola éveiben belemélyedtem – már amennyire akkori lehetőségeim engedték – a boszorkányság és wicca mélységeibe.

Mindkét pályáról akadna mit kibontani, de most koncentráljunk a kereszteződésekre. Olvastunk mindketten egy kedves, ám maratoni hosszúságú könyvsorozatot, melytől korántsem áll távol a misztikum. Ő találta a könyvtárban, s mivel ott hiányos volt, a neten kezdett utánajárni a további részeknek. Ha jól tudom, végül mindet megtalálta, s végig is olvasta. Én akkortájt nem voltam ilyen lelkes, s internethez is korlátozottabb volt a hozzáférésem. Meg amúgy is inkább írtam akkor, mint olvastam.

Jóval a fővárosba költözésem után hívta fel a figyelmemet egy könyvesboltra, ahol talán meg lehet kapni a sorozatot, és egyéb könyveit is az írónőnek. Mivel megígértem, benéztem oda. Remek bolt, rengeteg nagyon jó könyvvel, és a tőszomszédságában igazi kincsesboltra bukkantam. Kiderült később, hogy a kettő egy tulajdonban van. A második egy aprócska zug, misztikumok szentélye.

Oda is visszajárunk életem társával. Bár beszélgettem korábban is olyanokkal, akik pogánynak, wicca-nak vallották magukat, még soha nem álltam olyan közel természethívőkhöz mint azóta, hogy ezt a kis misztikus boltocskát felfedeztem. S hogy honnan tudom, ők bizony nem sarlatánok? A jónál is jobb mércém van erre.